Az ősidőkben még a varróműhelyekben dolgozó varrónők, és minden varroda kézi varrással dolgozott. Nyilván ez a típusú varrás sokkal lassabb volt, és több időt vett igénybe. Majd az ipari forradalom, és a szövőgép feltalálása minden varroda működését hatékonyabbá tette. Megkezdődhetett a ruha ipari termelése.
Ennél nagyobb áttörést jelentett azonban az 1790-es években feltalált varrógép. Ezt a kezdetleges varrógépet leginkább a cipő és csizmagyártásban tudták alkalmazni, de egyik akkori varroda gyakorlatában sem vált be igazán.
A korszerű varrógép feltalálója Isaac Singer volt, a 19. század közepén, a kezdetleges korábbi varrógépek működési elvét, saját ötleteivel ötvözte, így hozva létre az első, mindenki számára elérhető varrógépet.
Minden akkoriban megalakuló korabeli varroda, majd a komplett konfekcióipar során is az ő gépeit alkalmazták. Azóta természetesen rendkívüli átalakuláson, és fejlesztéseken mentek át a varrógépek. Míg dédanyáink korában pedállal hajtották, addig mára villanyenergia hajtja a varrógépeket.
Ma már egy varroda nélkülözhetetlen eleme az ipari varrógép, s a varrónő ennek az eszköznek a mestere, ahhoz, hogy teljes mértékben passzoló, elegáns ruhát varázsoljon az anyagból.
A varrógép teljesen más elv szerint működik, mint a kézi varrás. Például a varrógépbe teljesen másfajta tű kell, s ennek a befűzése is bonyolultabb, megfelelő vastagságú és színű cérna szükségeltetik ahhoz, hogy az anyagba minden öltés beleilleszkedjen.
A varrógép csak az egyik eszköz ahhoz, hogy egy varroda, ahogyan a mi szalonunk is teljes értékűen el tudja látni ügyfeleink megrendelését.
Szalonunk gépparkja nyomán Ön is meggyőződhet arról, hogy jó döntést hozott, mikor minket választott. Gépeink között megtalálhatók:
– az ipari gyorsvarrógépek
– tűtolásos varrógépek
– bőrvarrógép
– interlock
– fedőzőgép
– minilock
– ipari gőzvasalók
– présgép
Családias hangulatú szalonunk, az a varroda, ahol a precíz munkavégzés mellett, mindig kedves, előzékeny, segítőkész varrónők várják megrendelését.
A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk
A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.